Ez nem álom. Tényleg létezik. Van egy kis ház a farmon, ahol a szünetekben (3 db félórás szünet, fél10kor, délben, fél3kor) forró kávé, tea, és finom kekszek várják a megfáradt dolgozókat. Természetesen fűtött a helyiség, és komfortos székek, asztalok, egész kulturált mosdó várja a jónépet. Ma, gondolom mert már tavaszi szünet van, felbukkantak kb 17 éves kislányok, akik a cikória ültetésében vesznek részt, és volt egy 12 éves forma fiúcska is. Reggel fél8tól este 6ig voltak ők is, úgyhogy rájöttünk hogy nincs okunk nyavajogni. Így ebben a kis házban ma már kb 12en nyomorogtunk, de jutott mindenkinek kávé-tea bőven. A gazda minden szünetben főz frisset, és bőszen kínál minket. Én még életemben ennyi kávét nem ittam, mint ezen a héten eddig. Feltűnt ma a Gulyászabáló is, aki a Halszeművel együtt tavaly is itt volt. Ők tök jó fejek velünk. A Halszemű meg is élezte a bicskámat.
Lakásunk amúgy még mindig nincs, pedig a gazda tényleg megtesz mindent. Már-már kezdjük látni, hogy a hollandoknak tényleg elege lehet a kelet-európaiakból. Ahogy járkálunk a faluban, már itt is rengeteg a lengyel. Nem csoda ha elegük van, és nem szívesen adnak ki házat idegeneknek. De a gazda nem aggódik, biztos benne hogy talál valamit. Azt mondta, ha mást nem, vesz nekünk egy lakókocsit :) Vagy van sok sátruk, alhatunk abban is. Igaz annyira megszoktuk már hogy ilyen kis helyen élünk együtt, hogyha talán lesz más hely több hálószobával, mi akkor is egy szobában fogunk aludni mindannyian :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése