Borzasztóan idegesít ez a szó, amiért két m-mel van írva. Tudom hogy így kell leírni, de az pláne idegesít, amikor valaki tripla m-mel ejti ki.
*
Eseménydús napok állnak mögöttünk. Múlt héten megint voltunk málnaszörppel lövöldözni. Együtt dolgozunk 4 lengyel fiatal gyerekkel, kb 20-22 évesek, akik sokat idétlenkednek, alszanak a gépen, idegesítenek minket. Szerencsére kijött egyszer a főnök, és észrevette hogy az ő soraik nincsenek jól kiszedve, és jól rájuk szólt. Azóta kicsit jobb a helyzet. Munka szempontjából volt még egy érdekes dolog, csütörtökön gazoltuk a búzát. Ami abból állt, hogy jó sokan, kb 15-en nekiláttunk, és a hónaljig érő búzából ki kellett húzni a fejem tetejéig érő óriás-pitypangokat. Elmondva nagyon mókás, de a tűző napon már kevésbé volt kellemes átélni. Egy nagy zsákba kellett gyűjteni a gazokat, és amikor megtelt, kiverekedni magunkat a föld szélére, és vissza. A búzakalász, ha sokszor ér az ember karjához, nagyon szúr, így tiszta piros szúrás és kaparásnyom lettem, ami eléggé csípett. Szerencsére már begyógyult. Hál' istennek, a búzás napnak egy hatalmas eső vetett véget, és így csak fél napot csináltuk. Sajna még kell folytatni majd.
Múlt héten ismét volt nálunk születésnapozás, nagyon jól sikerült. Tegnap érdekes dolgok történtek. Sokaknak meséltem egy alapítványról, mely azzal foglalkozik, hogy magyar árvaházakból hoznak ki gyerekeket nyárra holland családokhoz. http://www.gastgezinnen.nl/ Nos, tegnap Zsoltival elmentünk Zwolléba, mert délelőtt érkezett egy busznyi gyerek. Találkoztunk több magyarral, akik segítenek tolmácsolni a gyerekek és a családok között. Voltak olyan gyerekek, akik sokadszorra jöttek, őket úgy fogadta egy-egy idősödő házaspár, mintha a saját unokájukat fogadnák. Ez hatalmas lehetőség lehet a gyerekeknek. Találkoztunk egy párral, ahol a lány magyar, a fiú holland, a lány a BME-re járt, és a fiú is egy félévet, angol nyelvű kurzusra. Velük is beszélgettünk állás-ügyben. Bátorítottak, de azt is elismerték, nehéz a dolgunk. Ez után az élmény után megnéztük Zwollét, nagyon hangulatos, szuper város!! Nagyon megtetszett nekünk. És nincs is messze tőlünk, kb 40 km. Este pedig jött a csoda-dolog, a kedves főnökünk és feleségének 25.-ik házassági évfordulója! Azt hittük, hogy egy laza ki kerti összejövetel lesz, erre egy hatalmas hangárbuliba csöppentünk! 160 meghívott, melyből 130-an el is jöttek, a környék összes gazdája, szomszédunk, a Répás is ott volt. Beszélgettünk vele is. Az egész hangár, ahol a cikóriák vannak, ki lett takarítva, átalakítva, feldíszítve, alig hittünk a szemünknek. Zenekar állt a hangár közepén raklapokból felépített színpadon. Volt sörcsap, meg bor, meg üdítők, amiket Henk iskolás munkásai szolgáltak fel, rengeteget segítettek. Henk fiai, meg a Halszemű, aki a lányának a pasija amúgy, nagyon viccesen voltak beöltözve. Különös hangulatot adott a faládákból emelt nagy fal. Minden szívecskés volt, a sütiken is marcipán szívek, amiket Henk lánya készített. Volt fényképvetítés, vicces szövegeket olvastak, amiből persze egy szót sem értettünk. És csak mi voltunk nem-hollandok! A lengyeleket is meghívták, de ők most hazautaztak. Ajándékba készítettünk egy úszógyertya-tálat, amiben kagylók, piros kövek vannak, és a vázát amiben van, kifestettem, majd csatolok fotót. Az egész buli fő szlogenje a "With love" volt, ami kissé átalakítva és hollandosan kiejtve "Wit lof"-ként érthető, ami a cikóriát jelenti hollandul. Ez a főnök marketing jelmondata is egyben :) Így festés formájában ez is rákerült a vázára. Sokáig ott voltunk, negyed2 volt, mire eljöttünk. Hát ez történt tegnap. Ja, és még pénteken megfőztem életem első teljesen önálló vadasát, ami pont úgy sikerült, mint a Nagyié!! :))) Nagyon örülök neki.
És hogy mi is a dilemma?! Hááát... sokat töprengünk, hogy mi lenne a jó. 3 hetünk van még itt. Akkor a munkánknak is vége, és a házat is el kell hagyni. Minden nap keresünk munkát, autóval bejártuk a környék összes almását, de semmi. Későn jött egy fagy, ami a termés 70 %-át elpusztította, tehát nem lesz akkora szüret az idén. De másféle munkákat is keresünk, mert az igazat megvallva ennyi pont elég volt a mezőgazdaságból egyszerre. Sajnos azonban a jelenlegi helyzet azt mutatja, holland nyelv nélkül jobb munkát esélyünk sincs találni. Úgy itt maradni pedig, hogy nincs meló, értelmetlen, mert pár hét alatt feléljük azt a pénzt, amit félretettünk. Eszünkbe jutott Anglia. Tudjuk, ott még több a bevándorló, még nehezebb munkát találni. De ha egyszer csak angolul tudunk?! :S Ott talán lenne valamennyi esélyünk normálisabb munkára. Ez esetben ahogy itt végünk, júli 29én, megyünk Angliába. Keresünk egy workaway-es helyet, ahol ingyen tudunk lakni addig, ameddig találunk munkát. Ez az egyik opció.
Váratlan fordulatként a pizzás is írt, hogy akár visszamehetnénk hozzá is, de persze munkát ő se tud, de nézelődik nekünk. Nagyon jó lenne, én nagyon szeretnék visszamenni, de tudom hogy fizető munka nélkül ott esélytelen, mert nagyon hamar elfogy a pénz, és messze is van, rengeteg benzin, és sajnos az autó sincs abban az állapotban, hogy még több ezer km-t megtegyünk vele, mielőtt hazamegyünk. Azért egy icipici esélyt még adok Franciaországnak is, ahogy a pizzás jelentkezik hogy talált munkát nekünk, már csomagolok is! :))
Viszont több dolog is van, ami a hazamenést indokolná. Talán az első és legfontosabb, az autó. Pár hete teljesen leszakadt a kipufogó, ami persze lyukas is, a fiúk feldrótozták, de meg kell csináltatni. Itt roppant drága lenne. Zsolti szerint még hazáig kibírja, de több kitérőt nem kéne tenni vele, amíg nincs rendben. A rozsdásodást is meg kellene szüntetni, mert brutál módon terjed, plusz még van 1-2 kisebb dolog, ami már régebb óta érik. Ám itt felmerült egy újabb kérdés. Vajon megéri-e rákölteni ennyit? Csak a küszöb-karosszéria rozsdásodás kb 60-80ezer ft-os tétel, plusz a kipufogó, és egyéb apróságok, tehát 100ezer fölött lennénk jóval. Megnéztük, ezek az Escortok 300 körüli áron vannak most. Elkezdtünk gondolkozni, hogy esetleg le kellene cserélni egy dízelre. Nagyon szeretem ezt az autót, mert szuper kényelmes, és jól megy, és a szívünkhöz nőtt, de rengeteget fogyaszt. És ha tovább járjuk Európát, nem mindegy hogy egy Budapest-Hollandia 160 euróba, vagy 90 euróba kerül. Szóval ha hazamennénk, nem érné meg már visszajönni újabb 1500 km-t vele. Nagyon kecsegtető, hogy van annyi pénz a számlánkon már most, hogy vehetnénk egy 3-4 évvel fiatalabb dízel autót. Persze nem biztos hogy jó ötlet elkölteni ezt a pénzt, nem is szeretnénk, de álmodozni csak lehet :) Tehát ez is egy dilemma, hogy mi legyen az autóval. A hazamenetel mellett szól még néhány dolog, pl fogorvos, meg hogy már a második nyár amikor nem vagyunk otthon, és azért hiányzik Dömsöd, a Balaton, meg úgy a nyári dolog otthon. Itt valahogy nem érzem a nyarat, de ezt a 12-14 fokban, amit holnapra írnak, nehéz is érezni. Ma is egész nap zuhogott az eső, ki se tudtunk menni a házból. Viszont hogy végleg hazamenni megéri-e? ............ Nem sok kedvünk van megint a hónapról hónapra való éléshez. Itt tapasztalom azt hogy milyen jó érzés, amikor az embernek hónap végére nem fogy el a pénze, hanem csak nő a bankszámlán az összeg. Jó lenne ezt tapasztalni még egy ideig.
Most befejezem a töprengést, mert még ma vendégségbe megyünk, és lassan el kell indulnunk.
Csóközön!
Ciluska! a dilemma szó a "dilis Emma" kifejezés rövidítése.
VálaszTörlésgondolkodj Angyalom! buliba menet, és buliból jövet. mindíg.
a kócsitoknak szurkolok, hogy hazaérjen. csók a szerzőnek és minden olvasónak! martin e.