2011. június 1., szerda

Férfiak

Málnahabos jóreggelt akkor. Foly, s folyvást foly a málnaszörpös habos édes élet a kempingben. A férfiállat emberhad nem dolgoz. Madarak füttyére ébredünk, s átmúlassuk az napunkat, mindet. Már egy hete. Ma például Gábor és József barátommal a közeli Zeewolde város központjába tekertünk be lábbal, mert nincs biciklink. Odamentünk majd vettünk sört, 12 kisüveges Bavaria hollandot és elterveltük, hogy megiszunk néhányat valahol. Ám tudva, hogy a rendőrség mindenhol árgus szemekkel figyeli lépteinket, a gondolat, hogy alkoholt fogyasszunk közterületen megbabonázott minket, s hármas tanácsokozásba kezdünk az irányban, hol igyunk a sörből. Miután a pad kiesett, maradt volna a fű, ám az a lakónegyed közepén helyezkedett el, így addig mentünk míg a kikötős mólóig értünk. Ott pedig mindenki ránk látott ezért volt ott remek dolog a nádas mellett remegve kortyolni az üvegből, nehogy elvigyenek a rendőrségiek. Akkor aztán , de még előtte igazából, volt egy kiskácsa, amely beragadt a palánk mögé és nem tudott anyukájáék után evezni, mert kis buta volt. Józsi próbálta eligazítani az útját, de csak beragadt a pici szörmókos egyed. Aztán mentünk a sörért. Mármint azért a sörért ami az előbb volt. Nem újabb sörért. Félreértés ne essék.

Utána elsétáltunk a boltba, van a Lidl, a Boni, az Actie, a KavinKlein, ami nem az csak nem tudom mi a neve. Meg a Plus is van. Nagyon jó boltok. Igazán mindegyikben van áru például. A Józsi vett egy szögbelövő kézi szerszámot. Én meg Cilike smséből kiindulva mentem a boltban és vettem meg a rám háruló terheket, amelyek persze édes terhek voltak a dolgozás helyett. Pénzem persze nem lesz egy vas se, de főzni kiválóan megtanulok, meg vásárolni is. Meg takarítani is (Cili mondta, aki egy nem spontán egyed).Na most mennem kell , mert apukámmal kell csetelni. Apukájával neki vagyis.

Jaj ezt nem fogják érteni.jaj ne írjak blogot. jaj. szeretném kihasználni, hogy a nő ott van kint…puszik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése