2011. június 5., vasárnap

Rájöttem...

…hogy a hollandok miért nőnek akkorára. Picike az országuk, viszont laknak benne 16 millióan, és csak felfele tudnak terjeszkedni JJ Merthogy tényleg nagyom magasak. A legkisebb női cipőméret kb a 38-as, annál kisebb lábúaknak csak gyerekcipő van. A férfiak is és a nők is nagyon nagyok, erős testalkatúak. Furcsa.
Ez a hét is kicsit furcsa volt munka szempontjából. Bár jó volt, nem volt semmi különös, csak Michael-t néha nem értjük, úgy változik a hangulata, ahogyan az időjárás. Egyszer tök laza, jókedve van, máskor pedig olyan mint egy diktátor, és baszogat mindenkit. Hétfőn pl engem. De nem nagyon, csak kicsit. Miután pont a traktor mögött fekszem, így pontosan látja, hogy a mellettem lévő lengyel lány fele gazát is én szedem ki, ezért nem is akart igazából leszidni, csak megkérdezte, hogy mi van ma velem. Merthogy úgy látja, hogy csak nézegetem a gazokat, és merengek, kihúzzam, vagy ne húzzam ki? Mondtam neki, biztos mert hétfő van, és korán reggel J Mondta, ha sok a gaz, úgyis segítenek, és ezzel lezárta a témát. Szóval nem akart semmi rosszat, mégis egész napra belém ültette a parát, és ennek hála nagyon próbáltam igyekezni. Aztán jött a péntek. Gondolom tudta, hogy az egyik főnök ki fog jönni a mezőre, ezért nagyon ideges volt. Szerencsére jó részen volt ez, mármint épp azokon a sorokon nem volt sok gaz, így egyet sem hagytam ott. Egyszer csak megállt a traktor, és a mellettem lévő lengyel lányt felállította, és visszavitte az előző sorba, mert otthagyott egy csomót. Majd utána éktelen haragra gerjedt, és mindenkit visszahívott oda. Én kb 1 darabot hagytam ott, az belefér. Utána visszaparancsolt mindenkit az aktuális sorba, ahol az ágyunk mögé kellett állnunk, és el kellett indulni visszafelé. Azt számolták, ki hányszor hajolt le az ottmaradt gazokért. Szerencsém volt, azon a szakaszon egyet sem hagytam ott. Gondosan ügyeltem, nehogy lehajoljak, csak a lábammal rugdostam odébb a kihúzott gazokat. Kb 30 méter után megállított minket, és angolul kérdezte, ki gondolja úgy, hogy a teljesítménye 100%os. Szandrával szerényen 99-et mondtunk, és nem sokat tévedtünk J Michael is azt mondta erre, az korrekt J És azt is mondta, hogy ez igazából nem is a magyarok miatt van, mert a magyar csapat majdnem tökéletes JJ A lengyel lányok szeme erre elkezdett vérben forogni… ezek után gondolom még jobban utálnak minket, mint eddig. Szombaton pedig kettővel kevesebben voltak, így Derek és Csaba is feküdtek az ágyon. Derek pont mellém került, és végig angolul beszélgettünk, szórakoztatott minket.
Ja, és csütörtökön a hollandoknak volt valami nemzeti ünnep, megtelt a kemping a hosszú hétvége miatt. Meleg is lett, napon vagy 30 fok volt most három napon át. Csütörtökön hamarabb is végeztünk, mert Michaelnek nem volt kedve dolgozni. Munka után épp ezért lementünk a strandra, nagyon kellemes volt, fagyi, napozás, a fiúk fociztak. A lábujjamat belelógattam a vízbe, de azért elég hideg.
Na meg a kedd! Kedden ahogy elkezdtük a munkát, elkezdett zuhogni az eső. 9kor abba is hagytuk. Gondoltuk, ne vesszen kárba a nap, bementünk Amszterdamba. Hétköznap van, esik az eső, épp ideális időpont múzeumlátogatásra. Elautóztunk egy közeli kisvárosba, ahonnan már megy villamos a városba, és úgy közelítettük meg a központot. A Van Gogh múzeummal kezdtünk. Jó volt, bár szerintem nem volt benne annyira sok festmény. Majd egy jó séta és padon való ücsörgés után megnéztük az Anna Frank Huis-t. Ezzel annyira elment az idő, hogy vissza is sétáltunk a villamoshoz, és mentünk haza. Leszámítva a szokásos városnézésekkor bekövetkező hisztit, jó kis nap volt J
Szombaton délután bementünk Zeewoldéba shoppingolni kicsit, Zsolti nagy örömére. De milyen jól tettük J 15 euróért szembejött velem egy nagyon szép ruha, ami 35ről volt leértékelve JJ Este kettesben ültünk itthon, zenét hallgattunk a kertben, majd megjelent Darek, a lengyel szomszéd, csatlakozott hozzánk. Hát aztán ebből akkora háromszemélyes buli kerekedett, zenével, málnaszörppel, tánccal, hogy 2 óra lett mire lefeküdtünk. Igazán jókat nevettünk. J Néha átjött egy másik idősebb lengyel szomszéd, Bercik, aki semmilyen nyelven nem tud a lengyelt kivéve, néhány szót tud németül, és teljesen fel van háborodva, hogy mi miért nem tudunk németül. Nagyon vicces figura.
Ma sokáig aludtunk. Egész délelőtt szakadt az eső. Majd bekapcsoltuk a Eurosportot, nagyon vicces volt, mert épp a Hungaroringről volt valami autóverseny közvetítése. Leállították a versenyt mert ott is zápor volt, és mutatta a tv, ahogy a helyi munkások (persze mindegyiken Adidas cipő) cirokseprűkkel próbálják a vizet lekotorni az útról. Eleve nem értem, hogy a 21. században, egy világméretű sportrendezvényen nincs erre egy autó, ami lesöpri az útról a vizet? Ez még csak hagyján, de a söprés úgy nézett ki, hogy 5 ember állt, támaszkodott a seprűn, és 1 darab ember pedig dolgozott. Ez annyira tipikus… És percekig ezt mutatta a Eurosport. Majd miután elindult a verseny, azt is mutatták, hogy mennyi pocsolya maradt még így is az úton… Jókat mulattunk ezen a műsoron. Majd nekiláttunk az ebédnek, négyesben, mindenki hozzátett valamit, így igazán finom lett a gombaleves, és a borsos tokány J
Nagyjából ennyi történt a héten. A hangulatom amúgy borzasztó rossz. Azt hiszem engem mindenki utál. Bár Zsolti és Darek mondták este, hogy ők azért nem. De rajtuk kívül azt hiszem mindenki L Ez csak a magyarokra jellemző, hogy ahol van 2 magyar együtt, az tuti háromfelé akar menni? De mindegy is. Nem lehet minden tökéletes….
Ja, Zsolti elvileg holnaptól már dolgozik, reméljük jó helyre kerül, és tud maradni huzamosabb ideig.
Valaki nem tudja megmondani, ha közzéteszem a bejegyzést, miért 7 órával korábbra dátumozza? :S

1 megjegyzés:

  1. Sziasztok!

    Kitartás pupákok, ne veszekedjetek egymással! :))
    A megjelenített időt itt tudjátok beállítani:
    beállítások -> formázás -> időzóna
    persze nem ezen az oldalon, hanem a www.blogger.com-on
    :)
    Üdv.
    Csabi.

    VálaszTörlés