Régebben volt, de mostanában is előfordult otthon nálunk egy leves, amelyet csak úgy hívtunk: dömsödi leves. Ebből is kiderülhet, hogy általában Dömsödön készült, még pedig az épp otthonlévő zöldségek felhasználásával, amely főleg zellerből, fehérrépából, és mindenféle úszkáló izéből állt. Jellemzően mákostészta vagy paprikáskrumpli követte. Hát ezt a levest én nagyon nem szeretem, kedves szüleim ennek ellenére rendszeresen keserítették az életemet eme remekkel.
Történt a héten egy drasztikus esemény velem, amely miatt ezeket mind leírtam. Nekiláttam levest főzni egyik este. Akciós volt a gomba, ezért az lett a fő alkotó elem, volt még otthon répa, és a főnök isteni krumplijából is tettem bele. Ahogy feltettem főni, eszembe jutott, hogy a kertben burjánzik a szárzeller, így kimentem, téptem párat, beletettem. A zellergumót nem szeretem, de maga az íze jót fog tenni a gombalevesnek. Ezután megfűszereztem, majoranna, petrezselyem, bors, ez-az. Ez szépen főtt így. Behabarni nem akartam, gondoltam majd tejfölözzük a tányéron. Kész is lett, le is ültünk enni. Mikor a tányéromra került a leves, szembesültem a ténnyel, hogy én egy DÖMSÖDI LEVEST főztem. Egyből előtörtek a régi levessel kapcsolatos érzelmeim, főleg negatívak. Kínkeservvel kanalaztam a levest, és azon töprengtem, mit rontottam el?! Hogy is sikerült ez az isteni gombaleves egy ilyen szörnyűséggé?! Mondanom sem kell, Zsolti utána 2 napig dömsödi levest evett.
Amúgy jól vagyunk.
Az otthonlét nagyon jól sikerült. Azóta is arról ábrándozunk, bárcsak még egyszer lenne Zitáék esküvője :)))
A visszaút is jó volt, vonatoztunk Eindhovenből. Utána 4 nap munka jött, amiben valamiért úgy elfáradtunk, hogy tegnap este a meccs után már el is aludtunk. Tegnap nagyon rossz idő volt, hideg, fújt a szél, esett az eső... De a munkánk az nagyon vicces volt :) Henk elküldött valami rokonához, aki nem biogazda, és az volt a feladat, hogy egy kis permetezőszeres flakonból málnaszörp-kinézetű szerrel lövöldözzük a gazokat. Tisztára mint egy számítógépes játék. Amikor kész lettünk, mondtuk is ott az embernek, hogy sajnáljuk hogy el kell jönnünk, szívesen csinálnánk még ezt a munkát :)
A múlt héten és azelőtt nagyon jó idő volt, tiszta nyár. Ehhez képest most megint mintha ősz lenne... Fűtünk, és nagyon fel kell öltözni a munkához.
Este jöttek a tulajnéniék, és közölték a rossz hírt: valamikor eljönne megnézni a házat az új bérlő. Tehát lesz új bérlő. Mi titkon reménykedtünk abban, hogy itt maradhatunk, de sajnos nem :( Ez annyiból jó, ha találunk máshol munkát, nem leszünk helyhez kötve. De hát még nem tudjuk mi lesz, egyelőre csak július végéig látunk.
Ma jöttek a németjeink :) Akikkel tavaly a kempingben ismerkedtünk össze. Főztünk nekik ebédet, nagyon jól sikerült minden. Mondták, segítenek ők is, hátha van a közelükben almaszedés, vagy ilyesmi. Meglátjuk.
Itt épp a nap most ment le, és az ablakból szokás szerint gyönyörű fények látszanak.
Kimegyek, beszedem a ruhákat...
a dömsödi leves nagyjából stimmel,de rendszerint én csináltam. mákostésztára anyád egyetlen egyszer vetemedett, nagyon régen, lett is hiszti belőle. minden héten esküvő? vagy csak honvágy?
VálaszTörlés