Csónak

Tudtuk előre, hogy 30 fokon felüli lesz ma a Celsius. így is lett. Bernd elment reggel 8 kor Montpellier-be, nem keltünk fel túl korán. Tervünk volt mára egy kenus élmény beiktatása. A reggel helyett délben el is indultunk a B. által ajánlott helyre. A kenu bérléséért egy 14 km-es túrára 44 eurót kellett kiköhögni (lett volna 28 ért 3 km-es is, de azt ignoráltuk), majd olyan szakadt tranzittal száguldott a srác a hegyi utakon, aminek az oldalsó tolóajtaja hiányzott, de sebaj mert egy zsinegdarab odahúzva volt, amely megment a biztos haláltól ha egy kanyarban kisodródsz rajta. Nem sodródtunk, csak később az árral. Már a vízreszállás is nehezen ment a sekély víznek köszönhetően, ugyanis ahogy beültünk már a köveken surlódott a kis ladikunk. Azért elevickéltünk a parttól és a rohanó áradat mely magával ragadt a 30 cm vízben, egy híd alatt vezetett át. Ekkor jött a hirtelen felismerés, hogy mit is csinálunk épp, de már későn, midőn egy nagy kőnek ütközvén keresztbefordultunk a hajóval és zátonyra futottunk. A 30 cm-es ám erősen hömpölygő víz meg fenyegetett, hogy még bele is borít minket a folyamba. Keserves dili-dőlésekkel, az evezők csapkodásával aztán valahogy kikeveredtünk a kövekről és feljajdultunk, hogy ez ilyen lesz most 4 és fél óráig? Lélegzetfojtva haladtunk tovább egymást nyugtatva, hogy csaknem borulunk majd be. De jött a következő vízzuhatag. Vagy háttal, esetleg keresztbe ezen is átfurakodtunk. De ekkor krokodilok támadtak ránk….persze ez nem igaz, de valami nagy izgalom is kellett az írásba. Ezután pihenni álltunk meg egy csinos kis helyen és a köveken lehetett csúszdásat játszani. Miközben pucérrá váltam a vizes ruhák levetése után, észrevettem, hogy a kanyarba piros hajók érkeznek. Fürdőruhát rántva vetettem magam a vízbe, ami kellemesen hűsített

Ettünk egy kicsit aztán tovább haladtunk, mert fogalmunk sem volt mekkora távot tettünk meg addig. Haladtunk, haladtunk, kicsi csobogókon át, amikor figyelmesek lettünk egy nagyobb zajra, amit a víz kelt. Meg is pillantottuk a lefelé zúduló vízáradatot és balra tőle egy kis részt ahol talán ki kell emelni a csónakot. Odaevickéltünk. Cili kimászott a partra, de nem látott arra utaló jeleket, hogy csónakátemelést kéne véghezvinni. Ezért őrült bátorságot véve a rohanó vízben a sziklák felé vettük az irányt. Annyira jól sikerült, hogy nekimentünk a sziklának. Én csak hátulról szemléltem, hogy Cili kapja a nagy adag vizet és dől jobbra-balra. Aztán vigyorogva hátrapillantott, én meg örömujjongásokkal csapkodtam a lapáttal. Innentől kezdve már nagy öröm volt az evezés, inkább vártuk az akadályokat, mintsem, hogy féljünk tőlük. Persze többször fent akadtunk a sekély víz miatt. Megint megálltunk picit pihenni és akkor már a sört is meg kellett inni, de csak ketten egyet. Lassabb részek következtek, gyönyörű nagy sziklákkal, és nagy halakkal. Itt a víz is mély lett, néhol láttuk a sziklákat mint mélyen lebuknak a víz alá. Fent a magas hegyen várszerű építmény látszódott. Végül egy gáthoz értünk, ahol ki kellett szállni a hajóból, hogy az magától leessen majdnem függőlegesen 5 métert és lent el kellett csípni. Innen már hamar elértük a végcélt, ami túl hamar is következett. Nagyon élveztük ezt a napot. Mikor megérkeztünk a pizzáshoz, pont az a fazon volt ott nála akié a hajóbérbeadó zéerté. Közölte, hogy tud nekünk munkát, amit bármikor kezdhetünk és nem kell időre dolgoznunk, csak az a lényeg, hogy novemberre meglegyen. 400 eurót tud felajánlani érte és itt van a szomszéd házban. Már csak az volt a kérdés mit kell csinálni. De ez már egy másik történet…